Makói és kiskunhalasi kitérőjük után Péter és Gábor újra Budapesten sétálnak. A két barát most a Külső-Terézváros csendesebb utcái felé veszi az irányt, hogy megnézzenek egy házat, amely különleges helyet foglal el a Stukkó Line életében: az első nagy homlokzatfelújítás, ahol minden elkezdődött.
A visszatérés pillanata – homlokzat felújítási projektek, ismét Budapesten
A délután fénye már lejjebb csúszott a házak falán, amikor a két barát kilépett a Nyugati pályaudvar környéki forgatagból, és lassan rátértek az Eötvös utcára. Makó és Kiskunhalas még ott volt bennük: a hosszú út, az organikus terek, a kupolák alatt kavargó fények. Gábor még mindig arról beszélt, mennyire váratlanul érintette, hogy polisztirolból ilyen kézműves csodát lehet létrehozni.
Péter azonban elmosolyodott, majd megállt egy saroknál.
– Tudod, barátom – mondta csendesen -, minden út valahol elkezdődik. A Stukkó Line története is. És ez itt az a pont.
Gábor felnézett. A szemük előtt egy háromszintes, historizáló bérház állt, az Eötvös utca 39. és a Szondi utca 13. sarkán. Nem volt hivalkodó, mégis volt benne valami tisztes elegancia. A ház arányai, a párkányok játéka, az eklektikus részletek mind azt sugallták, hogy ez a ház régóta figyeli a város történetét.
– Az első homlokzatfelújításuk? – kérdezte végül Gábor.
– Igen – felelte Péter. – 2012. Itt kezdődött minden.
Egy 1892-es történet nyomában
Ahogy lassan körbejárták az épületet, Péter mesélni kezdett.
– Ez a ház 1892-ben épült, Hirsch József és Greiner Adolf tervei alapján. Akkoriban még nem így nézett ki, de az alapkarakter már megvolt. Historizáló, eklektikus, erős párkányokkal, gazdag tagolásokkal, és egy sarokrizalittal, ami lezárja az egész utcaképet.
Gábor közelebb lépett a homlokzathoz.
– És gondolom, sok minden elveszett az évtizedek során.
– Sajnos igen – bólintott Péter. – A 20. század második felében sok historizáló homlokzatot leegyszerűsítettek. A díszek egy része itt is eltűnt, másokat levakoltak, és a felületképzés is nagyon elhasználódott. De a helyi védettség miatt lehetőség volt arra, hogy helyreállítsák a ház eredeti arányait.
– És ez volt az első munkájuk.
– Igen – mondta Péter – Homlokzat felújítás, kapualj, lépcsőház, udvari felületek… ez volt az első projekt, ahol a teljes épületet rájuk bízták. Itt tanulták meg, mennyire fontos a részletek tisztelete.
Gábor elmosolyodott.
– Innen nézve tényleg más súlya van a történetnek.
A homlokzatfelújítás, ahol minden elkezdődött
Ahogy tovább léptek, Péter a felsőbb szintekre mutatott.
– Látod az ornamentikát? Nem túl sok, nem hivalkodó, de minden részletnek határozott szerepe van. A felújítás előtt ezek több helyen sérültek voltak, máshol hiányoztak is. A Stukkó Line feladata az volt, hogy úgy állítsa helyre ezeket, hogy közben megőrizzék a ház korát és karakterét.
Gábor végigpásztázta a felületet.
– Szóval nem műemlék, mégis úgy kezelték, mintha az lenne.
– Pontosan – válaszolta Péter. – Helyi egyedi védelem alatt áll, és Terézváros arculata miatt ez az épület nagyon fontos városképi elem. Ezért a homlokzatfelújítás során minden döntést a 19. század végi állapotokhoz igazítottak.
Megálltak a kapualjnál.
– Itt kezdődött a gyakorlati rész – folytatta Péter. – Vakolatjavítás, kőrestaurálás, felületképzés, homlokzatfestés. Az udvarban is rengeteget dolgoztak: ott a szerkezet már sokkal rosszabb állapotban volt, de végül sikerült egységes és tiszta képet adni az egész épületnek. – És tudod mi az érdekes? – folytatta Péter a gondolatot – Ha valaki bejön a Reflexshopba, és nézegeti a társasokat, fogalma sincs róla, hogy közben egy 1892-es, helyi védelem alatt álló sarokbérház földszintjén áll. És hogy minden részlet mögött ott van két év munkája.
Az este végén – egy gyerekkori barátság súlya
Ahogy elindultak vissza a Teréz körút felé, Gábor egy ideig csendben lépkedett, majd oldalra nézett.
– Egyébként… Már régóta furdal a kíváncsiság Honnan tudsz ennyi részletet? – kérdezte. – Mintha az összes homlokzatfelújítás minden szegletét fejből mondanád.
Péter elmosolyodott.
– Gyerekkori barátom Horváth Péter. Tudod, a Stukkó Line ügyvezetője. Épületszobrász, kőfaragó és műköves mester lett, én pedig építész. Amikor elkezdte a céget, minden munkájukról mesélt. Ma is így van. Szinte minden projektjüket átbeszéljük, rajzokat mutat, részleteket, megoldásokat.
Egy pillanatra elhallgatott, majd hozzátette:
– A szenvedélye ragadós. Talán ezért tudok ilyen pontosan mesélni róluk. Meg… büszke is vagyok rá, tudod? Jó érzés látni, hogy valaki, akivel együtt nőttem fel, ma ilyen színvonalú munkát végez.